Túrkevei Alkotók LapjaBácskai BertalanSzületett: Békéscsabán, 1948-ban. 1975-ben költözött Túrkevére.Kiállítások: 1977. Budapest, Fiatal Képzőművészek Stúdiója1978. Gyula, Gyulai Művelődési Központ1979. Szarvas, Tessedik Sámuel Háza1980. Szeged, Ifjúsági Ház1981. Budapest, Ferencvárosi Pince Tárlat1982. Túrkeve, Finta Múzeum1983. Kisújszállás, Papi Lajos Műterme1984. Nagyszalonta,1984 – 1990-ig csoportos kiállítások való részvétel.1991. Szentendre, Építészek Háza1993. Gyula, Dürer terem1993 – 2000-ig csoportos tárlatokon való részvétel.2009. Túrkeve, Művelődési Ház2009. Budapest, Írók Szövetsége2009. Túrkeve, Református templom, Templomgaléria2011. Nagykörű, Városi Galéria2011. Túrkeve, Református templom, Templomgaléria1984. Tanulmányutak: Hollandia, Svájc, Németország, LuxemburgBácskai Bertalan és Bereznai Péter kiállítása a túrkevei Református Templom Galériájában (Szakolczay Lajos Túrkeve, 2011. május 15Szakolczay LajosA paraszti lát ikonjaiBácskai Bertalan grafikái a Magyar Írószövetség KlubjábanSajátságos grafikai világ. Fájdalmas is, mert Bácskai Bertalan linóleum-metszetein egy eltűnő életforma, a parasztság jelenik meg tárgyi rekvizitumaival. Búcsúhangulatot sejttetve, ugyanakkor ebben az emlékfölidézésben bizonyos keménység is van. Mintha azt mondaná a művész - mondja is képírással - ez a sokak által megvetett világ formált engem ilyenné. Dacossá, a hagyományból - ahol az életforma értékként tiszteltetik - építkezővé. Innen a gondolkodásmódom, a tartásom, az érzékenységem, a tárgyakhoz - eme szentséges ereklyékhez - fűződő kapcsolatom. Ami a lapokon látszik, az egy süllyedőben lévő világ jajkiáltása, s egyben a paraszti - nem csupán néprajzi értelemben hagyomány közeli - lét átmentése egy boldogabb korba. Ahogyan a zseniális költő, Nagy László búcsúzik a lovacskától - a költő már kiskamasz korában is a felsőiszkázi történéseket és szokásvilágot kozmikus szintre emelte -, abban méltóság van. Nagy Gáspár könnyedebben - jóllehet mesterénél nem kisebb fájdalommal - vált meg az életét behálózó, egyszerre küldő és marasztó paraszti életformától. Ez utóbbi fájdalmát enyhítette az az igazságkereső út (lásd az 1956-os verseket), amely tisztasága révén szinte a szakrálisba emelte a vereségeket. A tárgyi valóság mellett tehát mindig ott volt az ég mint támasz. A kortárs magyar irodalom e két jeles alakja a grafikus számára is meghatározó erejű. Figurális és absztrakt linómetszetein is - eszmei és gondolati háttérként - a két, csaknem azonos magatartásforma jól észlelhető. Bácskai Bertalan egyidejűleg nagyon is reális, ugyanakkor átszellemített világa - gyakran néven nevezhető helyi tartalommal (Alföld!) - azokat az ősöket idézi, akik minden nyomorúságuk ellenére a szekérben - annak ellenére, hogy a betakarítás nem az égi csűrbe történt - égi hintót láttak. Egy-egy, az idő és az emlékezet megszépítette tárgyban pedig valóságos szentképet. A szerkezeti építkezés is két irányba észlelhető: a fókuszba emelt, s a három osztatú tábla miatt „szárnyasoltárnak" is nevezhető tárgy-figura variációs bőséggel az idő három fázisát (születés - növekvés - elmúlás) mutatja, s a körülötte szinte kontúrként funkcionáló bolygók (ikonok) pedig a körforgás állandóságát (Úton).Az említett, a parasztság nyomorúságával megszentelt ikonok - a tárgyakba rejtett tudás és tapasztalat csaknem szakrális fogantatású - természetesen csak a leltár-szerűEtüdök és a Cím nélkül - természetesen más-más kazetta-beosztású, ám a mozaikok különbözősége ellenére is azonos hatású - tárgykonfessziója az önmagukban is szép részegységeknek szavaz létjogot. A motívumbőség - kerék, ház, kereszt, temető, gémeskút, ablak, ágy, kerítés, kerekes kút, villa, létra, fa, szalmakazal, madárijesztő, szélkakas, korpusz vagy annak tetsző figura - erősíteni fogja a későbbi variációs képességet. S ha kételkednénk eme tárgyak sugárzó intenzitásában, vegyük mellé a Leltár nem kevésbé színes, a téglalapon belül is körkörös elrendezésű, ház körül található eszközök eldorádóját (hordó, bicikli, szék, csónak, bogrács, szemüveg, kredenc, fejsze, csengő, fogas, hegedű, mosdótál, bögre, favágító, fogas, kályha, stb.). megidézésük után válhattak a kompozíciót meglendítő, képépítő elemmé. Több artisztikus grafikai lap is elvégzi - utána szakadnak ki közegükből - ezt a látványtudatosító munkát. Az A kisgrafika elemeivel (éles kontúr, kontraszt, tömörítés) készült ikonok, mintha külön-külön is a paraszti lét ex librisei volnának, a statikus szépség érzetét keltik. Hűvös tárgyilagosságukban azonban ott lüktet valaminő tárgyon túli sejtelem. Ugyanis a mitologizált paraszti világ - a természeti népek őrködnek így, sámánisztikus féltéssel, hagyományaikon -nemcsak a kézzel fogható dolgokra épít, hanem jelképtári kiterjesztéssel-hasznossággal a bibliai szimbólumokra is. Mert az út - az evangélium tanítása szerint a királyi út: Jézus - éppúgy jelképerejű igazságok hordozója, mint a létra - amely az ég s a föld összekötője, és sok egyéb mellett a testi és lelki fölemelkedés szimbóluma -, vagy a különféle átmenetet (profán - szent, világosság - sötétség; e világ - pokol, e világ - mennyország) jelképező kapu. És akkor még a grafikai motívumokból ikonná avanzsált ábrák - a kereszt, a labirintus, az ásó, a madár, a tojás (életcsíra), a páva (teljesség, halhatatlanság) és a hegedű (a néphagyomány szerint Szent Dávid attribútuma) értelmezés-köre, az egyetemest magában foglaló szimbólumvilága nem is említtetett. Pedig fontos részei eme rajzi emlékezésnek.Bácskai lapjai - az absztrakt felé hajló rajzosabbak (vonalháló) és a metszőkés által hol világosabb, hol sötétebb felületű tömöttebbek - a már említett létszemlélet hatásos kivetítői. Az egyszerű szerkezettől (Reggel) a bonyolultabb - paradox: szellősebb - szerkezetig eljutva (Túrkevei anziksz) a művész egész látványarzenálját fölvonultatja. Van úgy, hogy a középpontba állított ábra - a figurális malom a maga ég-létrájával (Egyedül Ecsegen) vagy a szénakazal hátterű kerék-kalap madárijesztő (Malomzugi hétköznapok III.) - kap ikonsorból szövődő, kis kazettáiban a fókuszra visszautaló kereteket (nincs alá- vagy fölérendeltség a viszonylag nagyobb rajz és az őt körülvevő kisebb méretű ikonok között). Másszor a megnövelt, rajzi mivoltukban kibontott motívumok - a kereszt (Menedék templomzugban), vagy a megfeszített ember mint madárijesztő (Tájban) - válnak önmagukban is megálló (linó)metszetté.Bácskai számára a figuralitás - annak ellenére, hogy a grafikus némelykor a nonfiguratív felé is hajlik (Törött tojás; Ecseg; Levél otthonról) - korántsem bűn, sokkal inkább a sokszor golgotai élmény-anyag (nemcsak az esőért szomjazó sanyarú tájat, de a parasztot is verte Isten ostora), s nemkülönben az értéknek ismert, ám elveszejtett, tárgyi-gondolati valóságában mára szinte kihalt múlt megjelenítésének hatásos módja. A jobbára fekete-fehér (némelykor színes) linómetszetek rajzi biztonságról vallanak, és a fény (fénykéve, fénykalangya) képszervező erejéről. Mert az A hátsó udvaron és az Itthon épp ezekkel a fehéren megnyitott (a metszőkés hullámzását ugyancsak mutató) felületekkel lesz sajátságok ikonosztáz. Tárgyi valóságában is kivetítve azokat a lélektartalmakat, amelyek által eme elsőre nosztalgikusnak tetsző búcsú drámaivá válik. Megjelent a Bárka 2009/4. számábanBácskai Bertalan: Kép - Galéria