Túrkevei Alkotók Lapja Bácskai Bertalan Született: Békéscsabán, 1948-ban. 1975-ben költözött Túrkevére. Kiállítások: 1977. Budapest, Fiatal Képzőművészek Stúdiója 1978. Gyula, Gyulai Művelődési Központ 1979. Szarvas, Tessedik Sámuel Háza 1980. Szeged, Ifjúsági Ház 1981. Budapest, Ferencvárosi Pince Tárlat 1982. Túrkeve, Finta Múzeum 1983. Kisújszállás, Papi Lajos Műterme 1984. Nagyszalonta, 1984 – 1990-ig csoportos kiállítások való részvétel. 1991. Szentendre, Építészek Háza 1993. Gyula, Dürer terem 1993 – 2000-ig csoportos tárlatokon való részvétel. 2009. Túrkeve, Művelődési Ház 2009. Budapest, Írók Szövetsége 2009. Túrkeve, Református templom, Templomgaléria 2011. Nagykörű, Városi Galéria 2011. Túrkeve, Református templom, Templomgaléria 1984. Tanulmányutak: Hollandia, Svájc, Németország, Luxemburg Bácskai Bertalan és Bereznai Péter kiállítása a túrkevei Református Templom  Galériájában ( Szakolczay Lajos Túrkeve, 2011. május 15 Szakolczay Lajos A paraszti lát ikonjai Bácskai Bertalan grafikái a Magyar Írószövetség Klubjában     Sajátságos grafikai világ. Fájdalmas is, mert Bácskai Bertalan linóleum-metszetein egy eltűnő életforma, a parasztság jelenik  meg tárgyi rekvizitumaival. Búcsúhangulatot sejttetve, ugyanakkor ebben az emlékfölidézésben bizonyos keménység is van.  Mintha azt mondaná a művész - mondja is képírással - ez a sokak által megvetett világ formált engem ilyenné. Dacossá, a  hagyományból - ahol az életforma értékként tiszteltetik - építkezővé. Innen a gondolkodásmódom, a tartásom, az  érzékenységem, a tárgyakhoz - eme szentséges ereklyékhez - fűződő kapcsolatom.  Ami a lapokon látszik, az egy süllyedőben lévő világ jajkiáltása, s egyben a paraszti - nem csupán néprajzi értelemben  hagyomány közeli - lét átmentése egy boldogabb korba. Ahogyan a zseniális költő, Nagy László búcsúzik a lovacskától - a költő  már kiskamasz korában is a felsőiszkázi történéseket és szokásvilágot kozmikus szintre emelte -, abban méltóság van. Nagy  Gáspár könnyedebben - jóllehet mesterénél nem kisebb fájdalommal - vált meg az életét behálózó, egyszerre küldő és marasztó  paraszti életformától. Ez utóbbi fájdalmát enyhítette az az igazságkereső út (lásd az 1956-os verseket), amely tisztasága révén  szinte a szakrálisba emelte a vereségeket. A tárgyi valóság mellett tehát mindig ott volt az ég mint támasz.  A kortárs magyar irodalom e két jeles alakja a grafikus számára is meghatározó erejű. Figurális és absztrakt linómetszetein is -  eszmei és gondolati háttérként - a két, csaknem azonos magatartásforma jól észlelhető. Bácskai Bertalan egyidejűleg nagyon is  reális, ugyanakkor átszellemített világa - gyakran néven nevezhető helyi tartalommal (Alföld!) - azokat az ősöket idézi, akik  minden nyomorúságuk ellenére a szekérben - annak ellenére, hogy a betakarítás nem az égi csűrbe történt - égi hintót láttak.  Egy-egy, az idő és az emlékezet megszépítette tárgyban pedig valóságos szentképet. A szerkezeti építkezés is két irányba  észlelhető: a fókuszba emelt, s a három osztatú tábla miatt „szárnyasoltárnak" is nevezhető tárgy-figura variációs bőséggel az  idő három fázisát (születés - növekvés - elmúlás) mutatja, s a körülötte szinte kontúrként funkcionáló bolygók (ikonok) pedig a  körforgás állandóságát (Úton). Az említett, a parasztság nyomorúságával megszentelt ikonok - a tárgyakba rejtett tudás és tapasztalat csaknem szakrális  fogantatású - természetesen csak a leltár-szerűEtüdök és a Cím nélkül - természetesen más-más kazetta-beosztású, ám a  mozaikok különbözősége ellenére is azonos hatású - tárgykonfessziója az önmagukban is szép részegységeknek szavaz  létjogot. A motívumbőség - kerék, ház, kereszt, temető, gémeskút, ablak, ágy, kerítés, kerekes kút, villa, létra, fa, szalmakazal,  madárijesztő, szélkakas, korpusz vagy annak tetsző figura - erősíteni fogja a későbbi variációs képességet. S ha kételkednénk  eme tárgyak sugárzó intenzitásában, vegyük mellé a Leltár nem kevésbé színes, a téglalapon belül is körkörös elrendezésű, ház  körül található eszközök eldorádóját (hordó, bicikli, szék, csónak, bogrács, szemüveg, kredenc, fejsze, csengő, fogas, hegedű,  mosdótál, bögre, favágító, fogas, kályha, stb.). megidézésük után válhattak a kompozíciót meglendítő, képépítő elemmé. Több  artisztikus grafikai lap is elvégzi - utána szakadnak ki közegükből - ezt a látványtudatosító munkát. Az  A kisgrafika elemeivel (éles kontúr, kontraszt, tömörítés) készült ikonok, mintha külön-külön is a paraszti lét ex librisei volnának, a  statikus szépség érzetét keltik. Hűvös tárgyilagosságukban azonban ott lüktet valaminő tárgyon túli sejtelem. Ugyanis a  mitologizált paraszti világ - a természeti népek őrködnek így, sámánisztikus féltéssel, hagyományaikon -nemcsak a kézzel  fogható dolgokra épít, hanem jelképtári kiterjesztéssel-hasznossággal a bibliai szimbólumokra is. Mert az út - az evangélium  tanítása szerint a királyi út: Jézus - éppúgy jelképerejű igazságok hordozója, mint a létra - amely az ég s a föld összekötője, és  sok egyéb mellett a testi és lelki fölemelkedés szimbóluma -, vagy a különféle átmenetet (profán - szent, világosság - sötétség; e  világ - pokol, e világ - mennyország) jelképező kapu. És akkor még a grafikai motívumokból ikonná avanzsált ábrák - a kereszt, a  labirintus, az ásó, a madár, a tojás (életcsíra), a páva (teljesség, halhatatlanság) és a hegedű (a néphagyomány szerint Szent  Dávid attribútuma) értelmezés-köre, az egyetemest magában foglaló szimbólumvilága nem is említtetett. Pedig fontos részei eme  rajzi emlékezésnek. Bácskai lapjai - az absztrakt felé hajló rajzosabbak (vonalháló) és a metszőkés által hol világosabb, hol sötétebb felületű  tömöttebbek - a már említett létszemlélet hatásos kivetítői. Az egyszerű szerkezettől (Reggel) a bonyolultabb - paradox:  szellősebb - szerkezetig eljutva (Túrkevei anziksz) a művész egész látványarzenálját fölvonultatja. Van úgy, hogy a középpontba  állított ábra - a figurális malom a maga ég-létrájával (Egyedül Ecsegen) vagy a szénakazal hátterű kerék-kalap madárijesztő  (Malomzugi hétköznapok III.) - kap ikonsorból szövődő, kis kazettáiban a fókuszra visszautaló kereteket (nincs alá- vagy  fölérendeltség a viszonylag nagyobb rajz és az őt körülvevő kisebb méretű ikonok között). Másszor a megnövelt, rajzi  mivoltukban kibontott motívumok - a kereszt (Menedék templomzugban), vagy a megfeszített ember mint madárijesztő (Tájban) -  válnak önmagukban is megálló (linó)metszetté. Bácskai számára a figuralitás - annak ellenére, hogy a grafikus némelykor a nonfiguratív felé is hajlik (Törött tojás; Ecseg; Levél  otthonról) - korántsem bűn, sokkal inkább a sokszor golgotai élmény-anyag (nemcsak az esőért szomjazó sanyarú tájat, de a  parasztot is verte Isten ostora), s nemkülönben az értéknek ismert, ám elveszejtett, tárgyi-gondolati valóságában mára szinte  kihalt múlt megjelenítésének hatásos módja. A jobbára fekete-fehér (némelykor színes) linómetszetek rajzi biztonságról vallanak,  és a fény (fénykéve, fénykalangya) képszervező erejéről. Mert az A hátsó udvaron és az Itthon épp ezekkel a fehéren megnyitott  (a metszőkés hullámzását ugyancsak mutató) felületekkel lesz sajátságok ikonosztáz. Tárgyi valóságában is kivetítve azokat a  lélektartalmakat, amelyek által eme elsőre nosztalgikusnak tetsző búcsú drámaivá válik.    Megjelent a Bárka 2009/4. számában Bácskai Bertalan: Kép - Galéria